Hírek

Serdülő lányaink fejezték be utoljára a szezont

130242397_807123296499427_5243473654448534634_n

Serdülő csapatunk utolsó hete sűrűre sikeredett. Vasárnap még ifjúsági mérkőzést játszottak néhányan
Vácon, majd kedden a Kispest csapatát fogadtuk hazai pályán. Az év vége, a rendszertelen
edzéslehetőség és a rendszertelenül játszott mérkőzések a járvány miatt, mind-mind kizökkentett
bennünket a megszokott ritmusunkból. Ezek befolyásolták a teljesítményünket, nem tudtunk már olyan
pörgős mérkőzéseket játszani mint a szezon elején.
A Kispest egy nagyon jó erőből álló alakulat, aki ellen megizzadtunk rendesen. Az átlövőik rendre
betaláltak a kapunkba, nem találtuk az ellenszert,támadásban ponttatlanok voltunk. A második félidő
elején védekezést váltottunk,fokozni tudtuk a tempónkat, ott el is mentünk 6 góllal már, de sajnos az
utolsó 10 percbe a sorozatos kiállítások miatt elfogyott az előnyünk,de így is hazai győzelem született.
Csütörtökön az év utolsó mérkőzésére Gödre indultunk. A jó kedv most is adott volt a buszon,
Fruzsi, Eszter és Ági gondoskodott róla. A késői kezdés, az év végi fáradság teljesen ráült a lábakra, és
sajnos egy ránk nem jellemző ritmusban kezdtünk el kézilabdázni. Így megnehezítettük magunknak a
mérkőzést, mindössze 8 gólt tudtunk lőni 25 perc alatt. Rengeteg labdát eladtuk, sok ziccert elhibáztunk,
és kapusaink sem találták a helyüket. Szünetben próbáltuk utolsó utáni erőinket is összeszedni, és a
nyitott védekezésnek köszönhetően jobban kezdtük a második félidőt,sikerült megduplázni a góljaink
számát a mérkőzés végére. Az eredmény 17:23 lett.
Ezzel a mérkőzések sora lezárult, mehetünk pihenni a dobogó legfelső fokáról,veretlenül a
csoportunkban.
Mile Vanda beállósunk így értékelte a mérkőzésünket:

A kispesti mérkőzésen végig kiélezett volt a meccs. Félidőben vezettek is. A második félidőben úgy álltunk
fel, hogy egy gyorsabb, dinamikusabb játékkal átvehetjük a vezetést. Meg is lett az eredménye, a
38. percben már 6 góllal vezettünk. Sajnos ezt a tempót a meccs végéig nem tudtuk tartani, de ez is elég
volt a 2 gólos győzelemhez.
A Gödi mérkőzésen egy fáradt csapattal álltunk fel. Az elejétől fogva dekoncentráltak és enerváltak
voltunk. Nagyon sok kihagyott helyzet, eladott labda és a nem megfelelő védekezés jellemezte
játékunkat. Félidőnél Bea néni lelket öntött belénk és így végül megnyertük a mérkőzést.

Képernyőkép 2020-12-21 113537