Fiataljainknak sajnos nem volt könnyű az őszi szezon, mégis mindent megtettek annak érdekében, hogy a maximumot nyújtsák.
Hadadi Beáta értékeleli az elmúlt félévét:
“A serdülő lányaink az elmúlt évek eredményei alapján a serdülő l.osztályban folytatták a küzdelmeket. Azt el kell mondanunk, hogy nagyon fiatal csapatunk van, nagyrésze a lányoknak a tavalyi évben még a gyermekbajnokságban játszott. Ez meglátszott a teljesítményünkön, mindössze 5 pontot tudtunk gyűjteni a 11 mérkőzésen, ezzel a 12.helyen tartózkodunk a 14 fős csoportban.
A mérkőzéseken még ismekedtünk az első osztály tempójával, sebességével, lendületével támadásban, és az agresszívabb védekezéssel. Remélem ez a 11 mérkőzés meghozta azt lendületet, ami ahhoz szükséges, hogy a szezon második részében tovább tudjuk növelni a pontjaink számát.
Sajnos a sok betegség, sérülés, a járványhelyzet nagyon megnehezítette a munkánkat, teljes csapattal még nem sikerült egy mérkőzésre sem kiállnunk. Az évet közös ajándékozással, vacsorával zártuk a Hotel Medián***-ban, majd a csapat egy részével pihenés helyett még elmentünk a debreceni koripályára. A felkészülést január 03-án kezdtük meg, még ekkor is sok hiányzónk volt, reméljük nem fog ez ráhatással lenni a január 21-én folytatódó bajnokságra. “
Hajrá Nánás!