Hírek

Április 7-ig meghosszabbította az utánpótlás-bajnokságok felfüggesztését az MKSZ

hirek_foto

A koronavírus-járvány harmadik hulláma, valamint a 2021. március 4-én meghozott kormányzati intézkedések miatt a Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága döntést hozott arról, hogy valamennyi, az MKSZ szervezésében zajló utánpótlás-bajnokság küzdelmeinek felfüggesztéséről szóló határozatának időbeli hatályát meghosszabbítja és kiterjeszti, 2021. április 7-ig. Ennek ételmében az utánpótlás-bajnokságokban nem játszhatóak mérkőzések 2021. április 7-ig.


A fentiek mellett továbbra is érvényben marad az az ajánlás, hogy termi edzések megtartását nem javasolja az MKSZ az utánpótlás-csapatoknak.

A felnőtt bajnokságok és kupasorozatok mérkőzései, valamint az MKSZ által szervezett nemzetközi események (felnőtt és utánpótlás férfi- és női válogatott edzőtáborok, mérkőzések) sorra kerülhetnek a jogszabályok, illetve az MKSZ, valamint a Nemzetközi- és Európai Kézilabda Szövetség COVID-protokolljainak szigorú betartásával.

– A csütörtökön bejelentett szigorítások, azaz az iskolák, óvodák zárása miatt a március 1-jén meghozott döntést meghosszabbította az MKSZ Szakmai- és Versenybizottsága, így az utánpótlás-bajnokságokban a mérkőzéseket felfüggesztettük április 7-ig, és az MKSZ ajánlása szerint az edzések megtartását sem javasoljuk a szokásos keretek között, az otthoni, egyéni edzések folytatása viszont természeten javasolt – emelte ki Novák András, az MKSZ operatív igazgatója. – A koronavírussal kapcsolatos kérdésekben folyamatosan igyekszünk segíteni a csapatokat, a felnőtt versenyek kapcsán akár a Versenykiírás módosításával, a tesztelések elősegítésével és a napi szinten felmerülő problémák orvoslásával kapcsolatban. Igyekszünk a lehető leghamarabb és legjobban reagálni minden, az egészséget érintő kérdésre, de ahol csak lehetséges, a gazdasági szempontokat is figyelembe vesszük, hiszen az élsport számos családnak biztosít munkát, megélhetést.

Az utánpótlás-bajnokságok 2021. április 7-e utáni esetleges újraindításával kapcsolatban a Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus-helyzet, illetve a hatályos jogszabályok folyamatos nyomon követésével és ismeretében hoz döntést.

 

Forrás: MKSZ