Közlemény

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége döntést hozott, amely alapján lezárta az idei,2019/2020-as bajnokiévet. A döntés alapján nincs bajnokavatás, nincs kieső és nincs feljutó csapat.
A tavalyi évet veszi kiindulási alapnak a 2020/2021. bajnoki évre vonatkozólag, az ezévben elért eredményeket törölte.
Óriási teher volt a döntéshozók vállán, hiszen tudták bármilyen döntés is születik, lesznek olyan klubok amelyeknek az érdekei sérülnek. Ebben a helyzetben nem lehetett jó döntést hozni. Egységes döntés született amely nem csak az élvonalbeli, hanem az utánpótlás csapatokat is érinti.
Azok a csapatok akiket hátrányosan érintett ez a döntés azon a véleményen vannak, hogy a félbeszakadt bajnokság eredményei alapján kellett volna helyezéseket, bajnokot, feljutókat hirdetni.
Együtt érzünk ezekkel a csapatokkal, kívánjuk nekik, hogy ha egy évvel később is, de teljesüljenek az álmaik, a céljaik, hisszük, hogy a kitartásuk, a befektetett munka meghozza majd a gyümölcsét.
Véleményünk szerint a mostani döntés a legkevésbé rossz, minden más döntés sokkal jobban támadható lenne és sokkal több érdeksérelmet okozott volna.
A Szövetségre ráadásul sokkal nehezebb helyzet hárul a jövőben, hiszen még előre nem látható problémák sora vár majd megoldásra. Gondolok itt arra, hogy hány klub kerül majd anyagilag csőd közelébe, hány klub veszíti el a játékosait, edzőit, vezetőit, szponzorait, az anyagi biztonságát. Ez milyen szinten befolyásolja majd a jövő évi bajnokság szereplőinek számát, a járvány miatt mikorra várható a következő bajnokság kezdete, milyen módon tudják a Megyei Szövetségek életképességét megtartani, ha végre újra indulhat a bajnokság ne legyen akadálya a versenyeztetés elkezdésének, a játékvezetők helyzete, a sikeres strandkézilabda sorsa…… stb.
A klubunkhoz számos utánpótlás csapat tartozik. Tolmácsoltuk játékosaink felé, hogy a bajnokság kimenetele most másodlagos, egyetértünk a Szövetség döntésével. Külön öröm, hogy ebben a helyzetben is motiváltak maradtak játékosaink, naprakészen kapják edzőinktől a feladatokat, és türelmesen várják a napot mikor ismét mezt húzhatnak és labdát vehetnek a kezükbe.
A legfontosabb dolgunk, hogy őrízük meg egészségünket.